Shelby

2. fejezet

- Na, és miket fogtok vásárolni? – érdeklődött anyu.
- Semmi érdekeset. Csak kaját meg ilyesmit – válaszolt Gracie.
- Olyan régen találkoztam már az anyukáddal, szerintem ideje lenne vele újra összefutni. Lennél olyan kedves Gracie, hogy megkérdezed édesanyádat, hogy mikor ér rá?
- Rendben, úgy is sokat unatkozik mostanában.
- Ó, tényleg. Szegénykémet jól megviselhette a válás, úgy ahogy téged is gondolom – biggyesztette le a száját anya.
- Igen, igen, de most erről nem szeretnék beszélni – nézett le a kekszre meg a forró csokira Gracie.
- Elnézést, nagyon sajnálom. Nem akartalak megbántani – mentegetőzött az anyám.
Justin és Gracie fél 15-kor le is léptek. Amikor már beültünk a kocsiba én még körülbelül százszor visszaszaladtam gyorsan a házba. Hol a szempillaspirálomért, hol a fésűmért, hol egy müzli szeletért, stb. A lényeg a lényeg, 5 perccel 15 után értünk be a My Style főépületébe. Megkerestük Fannit, majd bementünk vele a büfébe és meghívott minket 1-1 hot-dogra. Mikor megettük a virslis kifliket és megittuk a kólát Fanni bevezetett minket az irodájába, ahol papírok tömege várt rám. Erősen néztem a kitöltendő papírokat, körülötte elhomályosult minden és csak akkor vettem észre, hogy épp látványosan csak úgy a „semmibe” bambulok, amikor anya 5 centiméteres távolságról egyenesen a fejembe integetett, közbe valami bagoly hang szerűséget kiadva a száján.
- Anya, elég! – „üvöltöttem” rá nem olyan hangosan.
- Jól van kicsim, csak legyél nyugodt, ne izgulj! – simogatta a hátamat anyu.
- Nyugodt vagyok – nevettem el magam – na, kezdjük?
- Persze – vett egy nagy levegőt Fanni és leemelt 5 darab papirost a tömbről.
- Hű! – csodálkoztam és egyben örültem is, hogy sok olyan kérdés van, ahol nem kell írni.
- Kaphatnék egy tollat?
- Ja, igen, persze! – kapkodott Fanni egy tollért, mert ő közben valamilyen ajánlólevelet írt.
Elkezdtem kitöltögetni a lapokat, eleinte unalmas kérdések voltak, majd kitértek a hobbikra, a kedvenc témakörökre. Összesen 40 oldalt töltöttem ki. Eléggé fárasztó volt, de legalább nem fárasztóbb, mint az iskola. Átadtam a papírköteget Fanninak, majd átvitt egy olyan szobába, amiben sminkek tömkelege található, több mint a boltokban. Már fogalmam sincs, hogy milyen volt a reakcióm, mert szinte már majdnem elájultam a sok kozmetikum láttán. Édes illatokat éreztem a jobb vállam felől, gyorsan odapillantottam. Parfümök, parfümök mindenhol! Legalábbis az egyik oldalon egy polc tele volt rakva az illatszerekkel. Volt ott vattacukros, dinnyés, rágógumi, de még keksz és sok más illatú is. A sütemény illatú rettentően érdekelt, ezért leemeltem a szekrényről. Kétbalkezességemnek hála, a csokisat egészen véletlenül sikerült levernem.
- Úristen! – kiáltottam fel egy nagyot.
- Semmi gond, előfordul az ilyen. Ne aggódj, nem te vagy az első – nyugtatott Fanni.
- Kislányom! Nem szégyelled magad? Jobban is odafigyelhetnél a dolgokra, nem kéne állandóan kapkodnod! – üvöltötte le a fejem anyu.
- Jól van, bocsánat. És igen, szégyellem magam – néztem le a lábamra zavaromban.
- No problem. Van még egy csomó ilyen parfüm raktáron – kacsintott rám Fanni.
Fanni az egész épületben végigvezetett, minden egyes kis- és nagyszobát megmutatott. Nem gondoltam volna, de még könyvtár is van benne. Nem is értem, hogy e 3 vagy 4 év alatt anya hogy nem említette meg nekem. Hisz’ pedig tudja, hogy imádom a könyveket!
Minden egyes kis- és nagy helyiségben dolgozott legalább 2 ember. Miért kell, hogy több százan dolgozzanak egy újságon, ami havonta jelenik meg? Kell fotós, 2-3 szerkesztő, a nyomdázó, és kb. 5 emberke, akik intézik a különböző dolgokat. Amikor ezt a kérdést hangosan is feltettem és elmondtam,hogy szerintem hányan kellenek egy ilyen munkához, Fanni felemelte a mutatóujját és gyorsan a prezentációs terembe vezetett. Ott aztán felvilágosodtam az egész „hogyanjutelazújságaboltokbaaszerkesztőségből” témáról és megígértem magamnak, hogy többet ilyesmit nem kérdezek, mert meg kell akkor néznem egy 35 diás prezit.
Amikor hazaértünk egyenesen az ágyam felé tartott az utam, ugyanis annyira fáradt voltam, hogy hullának is elkeltem volna. Anya sürgetett lefele, hogy készíti a vacsit, szóval ne aludjak el, de meggyőztem azzal, hogy ha pihizhetek egy kicsit, a vacsora közben nem alszok el. Hát, abból az alvásból nem lett semmi, ugyanis a drágalátós barátnőm, Gracie pont akkor hívott fel, amikor épp álomba merültem volna. Nagyon dühös voltam rá, ezt éreztettem is vele alaposan.
- Jól van, jól van! Nem kell telefonon keresztül letépni a fejem! Csak arra voltam kíváncsi, hogy mi volt – mentegetőzött.
- Uh, bocsi, csak nagyon elfáradtam. Egy körülbelül 30 diás előadást kellett megnéznem, ami arról szólt, hogy kik és mik dolgoznak egy újság szerkesztőségében.
- Na, pedig ez tök jól hangzik.
- Lehet, de baromira unalmas volt. Na, puszi, holnap még beszélünk! – köszöntem el egy hatalmas nagy ásítással.
- Pussz
A beszélgetés után sikerült elaludnom, de nem volt az sok idő, maximum 15 perc, mert anyu felkiabált, hogy kész a vacsi. Lassacskán feltápászkodtam az ágyamból, de valahogyan nem vettem észre, hogy rám van tekerve a takaró (?), és elestem a szoba közepén. Onnan is felálltam, bár nagyon fájt a bal térdem és a bal könyököm. Lekiáltottam anyunak, aki szupermegagyors sebességgel felrohant hozzám. Megkérdezte, hogy mit csináltam és megmutattam neki a 2 végtagomon található puklikat és foltokat.
- Shelby, ezt nem hiszem el! Holnap lesz a fotózás és te már is össze-vissza töröd magad? – nézett rám sápadt arccal anya.
- Ez van anyu… Tudod, a Photoshop csodákra képes – mosolyogtam zavartan anyura.
- De Fanni azt fogja majd hinni, hogy verni szoktalak itthon.
- És miért hinné? Jól ismer téged és tudja, hogy sose ütnél meg pont engem. Meg amúgy sem néznek ki úgy ezek a sebek, mintha bántottál volna.
- Jó, oké, majd vacsora után felhívom.
- Segítenél lemenni? – felé nyújtottam a karomat.
- Na, gyere!
A vacsi egész jó volt, sosem hittem volna, hogy a meggy olyan jól passzol a rizshez.
Miután végeztem a vacsorával felhívtam Graciet és elmeséltem neki az elesésemet. Először csak röhögött, hogy hogyan lehetek ilyen szerencsétlen, majd komolyra váltott és elkezdett a Photoshoppal nyugtatni. Hosszasat beszélgettünk, mert vele is történt egy izgi dolog az utolsó telefonálásunk óta.
- Jujj, képzeld! Rám írt az a 10-es srác Facebookon – kuncogott fel.
- Na ne már! Komoly? Ez tök szupi! És mit írt?
- Megkérdezte, hogy mikor lesz az iskola szülinapi ünnepsége – itt levitte picit a hangját, szomorúnak tűnt.
- De legalább beszéltél vele már virtuálisan.
Amíg én bíztattam a barátnőmet, anyu felhívta Fannit. Ő is a Photoshopról magyarázott, hogy azzal mindent meg lehet oldani, szóval anyukám is megnyugodott ez ügyben.

1. fejezet – Egy új élet kezdete, nagyon a kezdete

Egyedül ültem a kanapén, egy puha takaróval betakarózva, s néha-néha a gondolataim közepette belekortyoltam a teámba. A nyelésemet is lehetett hallani. Zavarónak éreztem a csendet, ezért bekapcsoltam a televíziót. Váltogattam a csatornákat, de nem találtam semmi jót. Abban a pillanatban, amikor kikapcsoltam a TV-t, valaki kopogott az ajtón. Lassacskán felkeltem a heverőről, letettem az asztalra a teámat, ledobtam magamról a pokrócot és elnyomódott lábaimmal odacsoszogtam az ajtóhoz. Kinéztem a kukucskálón. Anyukám volt az, bizonyára elfelejtett magával kulcsot vinni. Beengedtem, s ő nyomott az arcomra egy hatalmas nagy puszit.

- Hello drágám! – mosolygott egy nagyot.

- Hello anyu! Miért vagy ennyire feldobva? – ásítottam egy nagyot, és kérdőn néztem rá.

- Mi van? Nem lehetek boldog csak úgy?

- Anya, ismerlek. Ki vele! Mi történet? – faggattam tovább összefont karokkal.

- Na, jó, de ezt később akartam elmondani – tartott egy kis szünetet – előléptettek a munkahelyemen és te leszel a márciusi számban a modell! – vigyorgott egy hatalmasat, mire én lefagytam.

- Úristen! Komolyan? Ez nagyszerű hír! – átöleltem anyut.

Tudni illik, az anyukám a My Style magazinnál dolgozik és eddig csak ellenőrizte az újság tartalmának a helyesírását, a képek minőségeit. Nem olyan régen kirúgták az egyik szerkesztőt, ezért most anyámat tették át annak a szerkesztőnek a helyére. Azt is illik tudni, hogy az anyukám egykor még informatikus volt, de az a szakma csak úgy simán még sem tetszett neki. 3 évvel ezelőtt határozta el, hogy ő egy újságnál akar dolgozni. Fel is vették, s ott már 3 éve dolgozik. Mindig ígérgette nekem az anya főnöke, hogy egyszer én is szerepelhetek az újságban. Igazából azért ígérgette, mert én egyfolytában nyaggattam. Szerencsémre jön, hogy a „vezér” bír engem.

Leültünk a kanapéra, majd folytatta.

- Azt kérte Fanni (a főnök), hogy holnap és holnap után ne menj suliba.

- Oh, értem. És mit fogunk 2 napig csinálni? És hogyan lesz igazolva a hiányzásom? – ráztam a fejemet értetlenül.

- Lesz valami dolgozat vagy felelés?

- Nem, nem lesz, de válaszolj, kérlek a kérdéseimre! – borultam rá idegesen.

- Oké. Az első nap legfőképp itthon leszünk. 15-re kell bemenni, egy lapot kell kitöltened az adataiddal. A második nap szinte egész napos program, akkor lesz a fotózás – mondta hadartan, majd én felhúzott szemöldökkel meredtem rá.

- Mondd még egyszer, a végét nem hallottam!

- Na, szóval a második nap egész napos lesz, mert akkor fotóznak téged.

- És az igazolás?

- Azt Fanni elintézi.

Anyunak megcsörrent a telefonja. A kolleganője volt az, legjobb barátoknak tartják egymást, mindent megbeszélnek.

Rápillantottam a teámra, bele is ittam. Keserves szomorúság ért, kihűlt. Utálom a hideg teát. Betettem a mikroba, de csak rosszabb lett. Feladtam és elmentem a szobámba. Rákötöttem a telefonomat a hangfalra, és hallgattam pár száz számot. Énekeltem is a dalokra, leginkább csak próbáltam, mert nem mindegyiknek tudtam a szövegét.

A szüleim szerint jó hangom van, az énektanárom azt mondta, hogy még csiszolható, a barátnőimnek meg teljesen mindegy, így is úgy is énekelünk a kedvenc dalainkra.

Úristen, jut eszembe, el is felejtettem felhívni Grace-t, hogy elújságoljam neki a nagyszerű híremet. Kihúztam a csatlakoztató kábelt a telefonomból és az alkalmazásoknál megkerestem a névjegyeket. Rácsörögtem Grace-re és szerencsémre fel is vette. Elmondtam neki, hogy mi történt, ő pedig végig sikongatta az egész beszélgetést. Azt hiszem, hogy kiszakadt a dobhártyám.

Másnap nagyon korán keltem, de aludni se tudtam sokat. Nagyon izgultam. Bár még csak ezen a napon az adataimmal kell „kidíszítenem” egy pár lapot, de akkor is volt okom izgulni. Bekapcsoltam egy különösen nyugtató zenét, amitől álomba szenderültem. Aludhattam olyan 15 percet, mert arra ébredtem, hogy elkezd üvölteni a Heavy Metal zene, amit csak sejtek, hogy a bátyám tett rá szívatásként a telefonomra. Hát ez bejött neki.

Apropó, a bátyám éppen elutazott, meg kéne néznem, hogy küldött-e emailt. Mindegy, ráér. Kimentem a fürdőszobába, egyenest a tükör felé haladtam.

- Jesszusatyaúristen! – kiabáltam el magam, a tükörben lévő csaj láttán.

Ja, hogy az a csaj én vagyok. Kezembe vettem a fésűt, majd az erősen gubancos és csomós hajamat elkezdtem fésülni. 1 óra alatt hajvasalás nélkül kibogoztam a frizurámat. Nagyon elfáradtam ebben a nehéz és megerőltető munkában, ezért kimentem a konyhába inni egy forró teát. Érdekes módon nem volt kikészítve az asztalra semmilyen süti. Hosszas gondolkodás után jutott eszembe, hogy az anyám még fel se kelt. Normális hétköznapokon úgy sem szokott ilyen kor fent lenni (én se), nem hogy ma. Fogadok, hogy délig ott fog feküdni az ágyban. Főztem magamnak egy finom, forró citromos teát, és lementem a boltba sütit venni. Még mielőtt vásárolni mentem volna, hagytam a konyhaasztalon egy üzenetet, amire valami olyasmit firkantottam az anyámnak, hogy lementem a boltba.

Mire visszaértem, anyu még mindig aludt. Hoztam több féle kekszet meg sütit is. Volt köztük málnás, vaníliás, sima cukros, csokis, puncsos, és sok más ízesítésű, töltelékű is. Kerestem egy tálat, amire kipakoltam pár süteményt. Anyunak főztem kávét is, amit bevittem neki a szobájába, hogy megérezze az illatát és felkeljen. Unatkoztam, közben eszembe jutott, hogy kéne ennem valamit, mert éhen halok. Összedobtam kettőnknek egy kis tojásrántottát. Én rögtön be is faltam a saját részem. Tettem bele bacont meg hagymát. Isteni volt. Na, ez az egy „normál” étel van, amit el tudok készíteni.

Pontban háromnegyed 10-kor felkelt anyu. Én addig gépezéssel töltöttem el az időt. Betette a mikroba a hideg kávéját és megpillantotta a sütiket meg a rántottát. Beszaladt hozzám, a szobámba és legalább 10-szer megköszönte, miközben úgy ölelgetett, hogy azt én inkább fojtogatásnak neveztem volna.

12-kor elkezdtem sminkelni magamat, de csak szolidan. Örömömben még azt is próbálgattam, hogy hogyan tudnék a legszebben, legolvashatóbban írni. Összesen 5 darab A/4-es papírt pazaroltam el, mármint 10 oldalt. A hajamat is megcsináltam, bár nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy megtaláljam az igazit. Először copfba kötöttem, de úgy túl átlagos volt. Aztán próbálkoztam a fonással, de úgy állt a hajam, mint egy szénakazal. Majd megpróbálkoztam a göndörítéssel, és voilá! Megszületett a varázslatos frizurám. Tűztem a hajamba egy fehér virágos hajcsatot is. Ekkor már 13 óra volt. Volt még időm, ezért lemostam a körmömről a rózsaszín lakkot és átfestettem egy királykék színűre. Mindkettő gyűrűsujjamhoz tartozó körmökre tettem 1-1 kövecskét, hogy ne legyen túl unalmas. Barna hajam van, ezért jól mutat hozzá a fényes, világos rózsaszín szájfény. Miközben kentem az ajkaimra az ajakfényt, megláttam, hogy van a homlokomon egy kicsi, de közelről nagyon látszódó pattanás. Nem szerettem volna kinyomni, ezért szuper gyorsan megkerestem az alapozómat és azzal megpróbáltam eltüntetni. A végeredmény egész jó lett, nem látszódott a bőrhibám. Amiből állt a sminkem az a szempillaspirál, szemceruza, rózsaszín szemhéjpúder, pink szájfény, picike alapozó és egy picike vöröses púder az orcámon. Háromnegyed kettőkor valaki csengetett. Anya kiabált nekem, hogy nyissam ki az ajtót, mert ő nagyon elfoglalt. Odarohantam az ajtóhoz és hatalmas nagy meglepetésemre a barátnőm állt előttem.

- Gracie? Heló! Te meg mit keresel itt? – vontam kérdőre.

- Heló! Hát – tartott egy kis szünetet – nem egyedül jöttem – mondta picit mosolygósan és elhúzta a száját.

- Micsoda? – döbbentem le.

- Halihó! Hű! Milyen jól nézel ki! – bukkant elő Justin, a legjobb fiúbarátom.

- Te jó ég! Elmondtad neki Gracie? – vigyorogtam el magam.

- Miért, baj? – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

- Dehogy baj, inkább örülök neki!

Behívtam a lakásba mindkettőjüket és egyszerre kiabáltak az anyámnak, szerintem köszönésképpen. Adtam nekik sütit és forró csokit, aminek annyira örült Justin, mintha soha életében nem ivott volna még ilyet.

Nagyon örültem, hogy itt vannak mindketten, mert ez igazán sokat jelentett nekem.

- Jajj srácok – nevettem el magamat – úgy érzem most, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány a világon.

- Annyira örülök, hogy boldog vagy – mosolygott rám Gracie.

- De tényleg. Itt van nekem a világ két legjobb barátja és szerepelhetek a kedvenc újságomban.

- Ó, de aranyos vagy kislányom – nézett rám büszkén anya.

- Csak őszinte – próbáltam viccesen kijavítani anyut.

- Huhh srácok – húztam el a számat – lassacskán el kéne indulnom, szóval remélem nem gond, ha elküldelek titeket.

- Semmi gond, menned kell. Miért lenne gond!? – mondta kedvesen Justin.

- Komolyan nem szeretnélek lerázni benneteket, meg tök jó, hogy itt voltatok.

- Nem gond, nekem amúgy is mennem kell vásárolni anyuval – nyugtatott unottan Gracie.

Prológus

*részlet az első fejezetből*

- Hello drágám! – mosolygott egy nagyot.

- Hello anyu! Miért vagy ennyire feldobva? – ásítottam egy nagyot, és kérdőn néztem rá.

- Mi van? Nem lehetek boldog csak úgy?

- Anya, ismerlek. Ki vele! Mi történet? – faggattam tovább összefont karokkal.

- Na, jó, de ezt később akartam elmondani...